| Helyfoglalás,avagy a mogyorók bejövetele |
| leírás: |
színes magyar játékfilm, 82 perc, 1999
|
| rendező(k): |
Szőke András |
| szereplők: |
Szőke András, Badár Sándor |
| tartalom: |
A mogyorók kevesen vannak, egy kicsit elkéstek, van közöttük olyan, aki nem tudja, jókor érkeztek-e, jót csinálnak-e, jól választották-e egymást, s hogy mi lesz ennek a jövője. Közben esznek, disznót vágnak, szerelmeskednek, alszanak, vágyakoznak, mogyorónótát hallgatnak, rosszul halnak meg, még a kamerájuk is fából van. Ez egy rossz film, mert nem pontosan fogalmazza és mutatja meg, mi az üzenete a mogyoróknak; sokszor érzelgősködik, és elmerül a részletekben, az egyik fiatalember azt mondta, hogy 'olyan öreges'. Amikor vágtuk, rájöttem, hogy a mogyorók nagyon hasonlítanak rám, tehát a hibák bennem vannak. Lehet, hogy csak annyi a baj, hogy nem tudok profi módon elkülöníteni, meg már az ember nehezen változik, pedig úttörő becsületszavamra megpróbáltam. Köszönöm Adillának, Kevének, Löhölnek, Kadicának, a Lányoknak, a Karcsinak, Tibinek, Szabinak, Szanyi Bátyámnak, hogy segítettek megértetni velem, változni kéne közösen. (Szőke András) |
| korhatár: |
 |
| megjegyzés: |
|
|
|
|
|